A coachingjaim alatt a leggyakrabban használt eszköz a testbeszéd és a mimika meghekkelése. Ugyanis a szorongás oldásában hatalmas szerepe van annak, hogyan tartod magad és milyen arcot vágsz.
Mi köze a botoxnak az empátiához?
Egy amerikai kutatásban a botoxkezelések érzelmekre mért hatását vizsgálták a kutatók. A botox tulajdonképpen megfagyasztja az arcot, ami külön ironikus, amikor a színészek használják, hiszen ők abból élnek, hogy játszanak az arcukkal is. A kutatók azt vették észre, hogy a botoxot használók kevésbé voltak depressziósok, kevesebbet szorongtak, szinte eltűntek a negatív érzelmeik. Ez eddig jól is hangozhatna, csakhogy közben eltűnt belőlük ezzel együtt az empátia is, nem voltak képesek együtt érezni, azonosulni másokkal.
Azért történhet ez meg, mert amikor fáj valami, az kiül az arcunkra, kifejezzük a mimikánkkal a szorongást és félelmet, csakhogy ezt megakadályozza a botox, így nem tudnak aktiválódni a megfelelő idegpályák az érzelem kifejezéséhez. Azért tűnt el az empátia, mert a mimikai, mikrorezgéses válaszokkal utánozza le a beszélgetőpartner az arckifejezésünket, hogy az érzelmi töltöttséget azonossá tegye. A majmok is csinálják, az emberek pedig ennek a mesterei. A botox miatt ezt nem képes csinálni, ezért az empátiára sem képes.
Keleten már több ezer éve tudják, hogy az elme és test oda-vissza hatnak egymásra.
Ezért oldja például a mély légzés a szorongást. Ugyanígy a test is képes befolyásolni az elmét, ezért ha levertek vagyunk, szorongunk, érdemes odafigyelni a mimikánkra. Három egyszerű szorongásoldó technikát mutatok, amit bármikor, bárhol meg tudsz csinálni, ha szánsz rá két percet.
- Használd a képzeletedet!
Az egyik legegyszerűbb szorongásoldó technika, ha elképzeljük ilyenkor, hogy ülünk a tengerparton és a nap felé tartjuk az arcunkat. Két percig kell csinálni ezt a gyakorlatot, hogy hatni tudjon az idegrendszerünkre és hormonális rendszerre, amitől máris jobban érezzük magunkat.
- Fel a mosolyt!
Egy másik rendkívül egyszerű szorongásoldó technika, ha szintén két percig vigyorgásra erőltetjük a szánkat, megpróbáljuk utánozni az őszinte mosolyt. Két perc után felszabadulnak ettől a boldogsághormonok, csökken a kortizolszint és enyhül a szorongás. Közben érdemes nézni is magunkat a tükörben, meglátni az egész vicces oldalát, nevetni saját magunkon. Sőt ha a munkahelyen van szükségünk a mosolygás technikájára, akkor vonjuk be a kollégákat is, és nevessünk együtt, ettől garantáltan elszáll minden szorongásunk.
- Legyél szuperman!
Meglepett, hogy az ismeretségi körömben milyen kevesen ismerték a szuperman pózt. Pedig szuper jól képes önbizalommal és energiával feltölteni két perc alatt. Reggel érdemes ezzel kezdeni a napot, és máris sokkal kevesebb szorongással kell majd megküzdenünk. Csípőre tesszük a kezünket, állat fel, terpeszállás és két percig így tartani. A szuperman póz rendszeres használatával az egész életünkre pozitív hatással lehetünk.
Ha fokozni szeretnénk a fenti technikák hatékonyságát, akkor jöhet a jóga, Tai Chi, tánc, ami mind az energia keringetésére épül, ez pedig fantasztikus hatással lehet a szorongásra. Aki változtatni akar, boldogabb, feltöltöttebb napot szeretne, és nem akar áldozat lenni a testében, hanem tudatosan élni benne, akkor ezek a pózok és mozgások rendszeres használata remek eszköz lesz erre.